SABAR Borház

szuretelesA Sabar-dűlő Borház a Badacsonyi Borvidék egyik legfiatalabb vállalkozása, melyet 2009 őszén Nagy László szőlész-borász és Ádám Gábor közgazdász, amatőr borkedvelő hoztak létre. Az alapítók célja egy olyan kézműves borászat elindítása volt, mely a méltán híres Badacsonyi Borvidék hagyományait követve, a modern technológia lehetőségei által támogatva magas minőségű borokat tud a fogyasztó asztalára tenni hétköznapokra és ünnepnapokra egyaránt.

László a Badacsonyi Borvidék „szülötte”, már gyerekkora óta tevékenykedik a szőlőben. borkostoloAz elmúlt évtizedben több helybéli pincészetnél szerzett gyakorlatot, többek között a Szászi Pincénél és a Villa Tolnay Borháznál, ahol jelenleg is ügyvezetőként dolgozik. Tudását és tapasztalatait most egy saját borászatban tudja kibontakoztatni. Gábor gazdasági ismeretekkel, lelkesedéssel, valamint némi anyagi tőkével igyekszik a vállalkozás számára hasznossá válni. A vállalkozás névadója a Káptalantóti község határában emelkedő, 217 méter „magas” Sabar-hegy, a Balaton-felvidék hegyeinek talán legkisebbike, melynek lábánál a pince és a szőlőterület jelentős része található.

Borászat

Borászatunk története a Sabar-hegy lábánál lévő régi pinceépület megvásárlásával kezdődött. Az épület 1937-ben épült. Mindig pince-présház-lakóház funkciót töltött be, de mivel hosszú évek óta nem lakták már, így állapota folyamatosan romlott. Víz és villany nem volt. Szerencsére mi azelőtt akadtunk rá, mielőtt az idő helyrehozhatatlan károkat tett volna benne.

Az épület az utóbbi években jelentős változáson ment keresztül. A megújult külső mögött jelentős infrastrukturálispince beruházások eredményei is meghúzódnak, és az épületbelső megtelt élettel – rozsdamentes acéltartályok, tölgyfahordók, borászati gépek és eszközök töltik meg a pincét és a feldolgozó helyiséget. Ugyancsak nagy előrelépésként éljük meg a pincéhez vezető makadámút megépítését, de nem kevésbé örülünk a hidegben is meleget ontó vaskályhánknak, aki mostmár a hideg napokon is kedélyessé varázsolja a kóstolásokat, borvacsorákat. 2013 elején új pinceág építésébe kezdtünk, amelyet terveink szerint a 2013-as szüret előtt avatunk majd fel.

teli-tokekSzőlőink alapvetően a vulkáni tanúhegyek lábainál, alsó lejtőinél helyezkednek el, így talajuk meghatározó alkotóeleme pannonagyag, pannonhomok és lösz, de mindenütt található vulkáni málladék, kőtörmelék, mely jelentős szerepet játszik a borvidékre jellemző minerális ízvilág kialakulásában. A szőlőmunkák során igyekszünk minél kevesebb vegyszert használni. Gyomirtót, rovarölőt egyáltalán nem használunk, szükség szerint a gombabetegségek ellen védekezünk permetezéssel. Jelenleg közel 6 hektár területet művelünk Káptalantóti és Gyulakeszi községek területén.

Termékeink

Olaszrizling 2012 – Lendület és mélység

Birtokbor a Sabar-hegy nyugati lejtőjéről és a Csobánc-hegy nyugati lábánál található Palotavölgy-dűlőből. Komoly terméskorlátozás, tőkénként mindössze 60 dkg szőlő. Hat hónapot érlelődött 500 literes tölgyfahordókban (osztrák Stockinger és magyar Trust), illetve 225 literes, közepesen pörkölt francia Boutes hordókban.
Alkoholtartalom: 12,5%

Szürkebarát 2012 – Virágos rét

A badacsonyörsi Öreg-hegy déli lejtőjének szülötte. 500 literes, enyhén pörkölt, magyar Trust hordóban erjesztett és négy hónapig érlelt gazdag fehérbor.
Alkoholtartalom: 13%

Ottonel muskotály 2012 – A hölgyek kedvence

Rendkívül illatos, csak úgy ontja magából a virágos jegyeket, nem véletlenül a hölgyek nyári kedvence. Reduktív eljárással készült száraz bor, a Csobánc és Bács hegy közötti Hercegföld dűlőről.
Alkoholtartalom: 12%

Kékfrankos rosé 2012 – Rózsaszín Jolly Joker

Megjelenésében, illatában és ízében is finom elegancia jellemzi. Frissítő, zamatos és tartalmas bor málnás, bodzás hangulattal. Egy elegáns rosé, amely a legtöbb ételhez jól illik és önmagában is kiváló beszélgetőbor. Reduktív eljárással készült tétel a Bács hegy déli fekvésű Feketebács dűlőjéből. A szőlőt kifejezetten rozébor készítésére szüreteltük a technológiai érettség állapotában, az üdeség és a magasabb savtartalom érdekében.
Alkoholtartalom: 12,5%

Cabernet sauvignon rosé 2012. félédes

A Bács-hegy délnyugati fekvésű Feketebács dűlőjében termett Cabernet sauvignon szőlőből készült. A szőlő termelője a Szabó Családi Pince. A vörösbor készítés során leengedett színléből készült reduktív eljárással. Mivel érett szőlőből készült, intenzív a színe, magas az extraktartalma és a benne maradt 28 gramm maradékcukor miatt félédes rosé.
Alkoholtartalom: 12%

Sauvignon blanc 2011 – A francia kapcsolat

Francia stílusú, klasszikus, letisztult, gazdag aromavilágú tölgyfahordós Sauvignon blanc harmonikus vegetális jegyekkel. A Bács-hegy déli fekvésű Feketebács dűlőjében termett, erősen terméskorlátozott (1 kg/tőke) szőlőből. Öt hónapig 500 literes, enyhe pörkölésű, másodtöltésű magyar Trust hordóban érlelve.
Alkoholtartalom: 12,7%

Rajnai rizling 2011 – Üzenet a bazaltról

Magas beltartalmú, ásványos ízvilágú bor a Badacsony déli lejtőjéről. A fajta nagyon jól érzi magát a borvidéken. Öt hónapig érlelve 500 literes, enyhe pörkölésű, másodtöltésű hordóban (Stockinger és Trust).
Alkoholtartalom: 12,5%

Cabernet sauvignon 2011

Illatában fekete ribiszke, szeder és fűszerpaprika, ízében borsos, fűszeres aromák. A Bács-hegy déli fekvésű Feketbács dűlőjéből szüretelt tétel. 18 hónapig érlelődött 225 literes tölgyfahordókban (Stockinger és Vicard).
Alkoholtartalom: 13,5%

A 2010-es évjáratú boraink

Olaszrizling 2010 – Fiatalos birtokbor

Friss, könnyed, fiatalos Olaszrizling birtokbor a Sabar hegy nyugati lejtőjéről és a Csobánc lábánál lévő Palotavölgyből.

Sauvignon blanc 2010 – Zamatos és frissítő

Illatában zöldgyümölcsös, citrusos és füves jegyek érezhetők, ízében rendkívül zamatos és frissítő, élénk savú bor. Halakhoz és fehér húsokhoz ajánljuk. A Bács-hegy déli fekvésű Feketbács dűlőjéből.

Cabernet sauvignon 2010 – Könnyedre hangolva

Illatában fekete ribiszke, szeder és fűszerpaprika, ízében borsos, fűszeres aromák. Az évjárati sajátosságoknak megfelelően a Cabernet sauvignon könnyedebb arca, élénk színű, jóivású bor. A Bács-hegy déli fekvésű Feketbács dűlőjéből szüretelt tétel tíz hónapig érlelődött harmadtöltésű tölgyfahordóban.

Elérhetőség

Pince: 8283 Káptalantóti, Sabari szőlő 2.
Cím: 8263 Badacsonytördemic, Debreczenyi Gyula u. 1.
Mobil: +36 30/ 518-4540, +36 30/ 984-6540